tÖRTÉNELMÜNK

A kolozsvári Evangéliumi Keresztyén Testvér Gyülekezet alakulásának és fejlődésének krónikája.

Imádkozás után arra a döntésre jutottak, egy egységes látás alapján, hogy új közösséget kell létrehozni a tiszta evangéliumi tanításnak gyakorlatában. Ez után az elhatározás után, a tizenöt testvérből nyolcan visszaléptek, hivatkozva családi helyzetükre és az ezzel járó nehézségekre.

A másik hét testvér azonban, kitartottak, kiknek a nevei a következők: Rusz János, Kovács Imre, Varga András, Jeremiás Jenő, Bakó Sándor, Szakács Gyula és Moldován József, majd később csatlakozott hozzájuk id. Schimert Feri.

Egy újabb kérdés merült fel, kivel vállalnak testvéri kapcsolatot, közösséget? A döntés a következő volt: csatlakoznak a Szabad Baptisták körzetéhez.

A kolozsvári gyülekezet menetét négy időszakra oszthatjuk fel. Az első 1930 – 31-es év volt, házanként összejöveteleket tartottak. Legtöbbször a Galamb utcai kis helyiségben a Stolnai testvér lakásán. Imádkoztak és tanácsot kértek az Úrtól a további tennivalókra.

Abban az időben már létezett 12 kis Szabad Baptista közösség, Pap Miklós körzeti munkás vezetése alatt. Nagy szeretettel fogadták be 13.-nak ezt a kis csoportot.

Egy újabb kérdés, hogy hol gyűljenek össze nyilvánosan, mert feleségeikkel és az új tagokkal, 20 volt a létszám és törvénybe ütköző volt házaknál összegyűlni engedély nélkül. Elhatározták, hogy bejelentik magukat a helyi hatságoknál.

Itt kezdődött el a második időszak, a gyülekezet életében.

II.

1931 – 32-ben, amikor egy 5x 5 négyzetméteres termet béreltek, a Napkelet utcában, ahol már 27 tagja volt a gyülekezetnek. Így lassan gyarapodott a kis közösség, Szabad Baptisták név alatt.

Moldován József testvér egy kis harmóniumot ajándékozott a közösségnek, a felesége játszott a harmoniumon, így könnyebben tudtak énekelni, és új énekeket tanulni. Sok volt az érdeklődő, új testvérek csatlakoztak. Ezek között Domokos Péter, aki Torda mellől, Bágyonból Kolozsvárra költözött. Gotvald Sándor és felesége, Bucsi István, aki Zilahról költözött Kolozsvárra, rajtuk kívül Bódis Ferenc és mások. A kis gyülekezet fejlődött szellemi területen és jónak látták, hogy egy keresztyén folyóiratot adjanak ki, Krestyán Közlöny cím alatt. Ezen kívül szórólapokat osztottak “Mit mondd az írás” címmel. Felelős testvérek: Jeremiás Jenő és Moldován József volt. Ebben az időben a Szabad Baptisták kalotaszegi körzetéhez tartoztak. E kis közösségek körmunkása, Huszák Béla testvér volt, akitől sok bölcs tanácsot kaptak.

1932-ben megismerkedtek az Evangéliumi Keresztyén Testvér Gyülekezetekkel (Szalontáról Flessz József, Bogya János és Jámbor László) Nagyfaluból Kis Mátyás, Kabai Ferenc, Kabai Mózes, Deák Gyurkával. A Budapesti Keresztyén Testvér Gyülekezethez is eljutott a hír, hogy Kolozsváron van egy kis csoport, akik csatlakoznak a gyülekezethez. Ezek után meglátogatta őket dr. Kiss Ferenc és Ungár Aladár. Ezektől a testvérektől tudták meg, hogy a Testvér Gyülekezetekben nincs emberileg kiválasztott és szavazással kinevezett szolgáló, vezetőtestvér, hanem az Efézus 4: 11 szerint: “Ő adott némelyeket tanítókul, pásztorokul, evangélistákul és profétákul a gyülekezetekbe, a szentek tökéletesbítése céljából”, amit meg is értettek és gyakorlatba helyeztek.

Áttértek a hét első napján való kenyértörési gyakorlatra, amit nem csak az erre kinevezett testvérek végezhették, hanem más szolgálótestvér is, akik erre alkalmasak voltak.

Az Evangéliumi Keresztyén Testvér Gyülekezetek mind több és több bibliaismeretre jutottak és világosságot kaptak a Szent Szellem által megértve, hogy a gyülekezeti munkát vének, diakónusok és erre alkalmas testvérek végezhetik. Ezekre a szolgálatokra lett beiktatva a nyolc alapító testvér, a nagyfalui Kabai Ferenc és Mára Sándor a Szabad Baptisták gyülekezetének egyik véntestvére, imádkozás és kézrátétel által.

Ebben az időben kezdődött el a vasárnap délelőtti kenyértörés, Bibliaóra; délután evangélizálási órák.

Ekkor indult el a vasárnapi iskola, amelyet egy komoly testvérnő, Burkát Vilma vezetett.

Egy pengetős zenekart indított el Keresztesi Böske testvérnő, aki mandolinozni és gitározni tanította az ifjakat. Ugyanebben az időben a Lázár és Moldován testvérnő, egy énekkart hoztak létre és nagyon jól szolgáltak a gyülekezetben és más helyeken missziós jelleggel.

A serdülő ifjakkal Moldován József és Lázár testvér foglakozott nagy szeretettel, de a fegyelem is fontos volt.

Ezeknek a reformoknak idején történt, hogy a 13 kis Szabad baptista közösségekből 12 áttért az elismert Baptisták közé. A kolozsvári kis közösség ezen a körön kívül maradt. A hatóságok nem zavarták az alkalmakat, mivel mint Szabad Baptisták voltak elismerve. Megtudták, dr. Kis Ferenc és Kis Mátyás testvéreken keresztül, hogy Romániában és Erdélyben sok Evangéliumi Testvér Gyülekezet létezik, különösen a szász és német ajkú testvérek között Szeben, Nagydisznód, Meggyes, Brassó és több találkozás és beszélgetés után, mivel hitnézetük ugyanaz volt, 1935-ben csatlakoztak az Evangéliumi Keresztyén Testvér Gyülekezetekhez, és el lettek fogadva a romániai gyülekezetek és az erdélyi román, szász és német testvérek részéről.

Ettől az időtől elkezdődtek a közös találkozások, legtöbbször Kolozsváron, konferenciák, ifjúsági találkozók és felelős testvérek találkozója, Erdély részi és országos találkozók a munkás testvérekkel. Ezeken az alkalmakon többször jelen volt Dr. Kis Ferenc és Ungár Aladár testvér. A kis közösség tovább szaporodott, már nem felelt meg a terem, gondoskodni kellett egy újabb, nagyobb terem béreléséről. Egy ilyen terem, kb. 1500 lej havi bérletbe került volna. Összegyűltek a testvérek és kiszámolták, hogy a 10 évi bérletből saját imaházat is építhetnének.

III.

Itt kezdődött el a harmadik időszak a kolozsvári gyülekezet életében. A közöttük levő Rusz József testvérnek volt egy üres telke a Fecske utca 42 szám alatt, amit felajánlott testvéri áron, azaz 80. 000 lejért, amit részletre lehetett fizetni, amikor erre lehetőség adódik.

Isten kegyelméből már telekkel rendelkeztek. Sokszor átélték az imádkozás erejét és Isten vezetését. A köztük levő hadirokkant és munkanélküli id. Schimert Ferenc, a gyülekezet építésének alapjául, letette az egész vagyonát az asztalra, azaz, 5 lejt. Így indult el az imaház építése, nehezen de teljes hittel.

A többi hat testvér megegyezett abban, hogy fejenként 10. 000 lej kölcsönt vesznek a bankból és elkezdik az új imaház építését.

A felvett kölcsön éppen csak az alapanyagokra volt elég, elfogyott és megszűnt minden forrás, de az Úré nem. Szombaton fizetni kellett a kőműveseket, de hiányzott 2. 400 lej. Imádkozásban az Úr elé helyezték és Ő azonnal válaszolt. Szombat reggel a postás hozott 2. 400 lejt egy londoni testvértől, akivel dr. Kiss Ferenc testvér közölte, hogy Kolozsváron egy új imaház épül. Ez egy újabb bátorítás volt a testvérek számára. Az alapító testvérek elhatározták, hogy minden gyülekezetbe küldenek keménypapírból készített perselyeket önkéntes adományokra, az építkezésre. Elküldték a körülöttük levő Szabad Baptista gyülekezetekbe, de ez nem járt nagy eredménnyel, mert csak két kis közösség küldött pénzt.

Az építkezést 1932. július. 1-én kezdték el, és November 15-én beköltöztek az új imaházba. A megnyitón több erdélyi gyülekezet vett részt, közöttük a monostori baptista testvérek is az akkori fúvós zenekarral, ők szolgáltak ezen az alkalmon.

Ettől az időtől kezdve több találkozót, konferenciát rendeztek a bihari, szilágysági és magyarországi testvérekkel, közöttük dr. Kiss Ferenc és Ungár Aladár is.

Az 1932-es években még kapcsolatot tartottak a bethánistákkal, a zsidó misszióval és az Aliansz imaheteken is résztvettek, ahol a kolozsvári énekkar szolgált ifj.  Schimert Ferenc vezetésével, aki a ’40-es évek elején került a gyülekezetbe. Komoly szolgálótestvér és pénztárosa volt a gyülekezetnek. Ezek az együttmunkálkodások az ‘50-es évek után nagyon megritkultak, mert a hatóságok nem látták jónak és ellenőrizték az ilyen nagyméretű összejöveteleket.

Az Erdélyi Keresztyén Testvér Gyülekezetek tovább folytatták a találkozókat, konferenciákat. A gyülekezet szaporodott és az 1935-ös években, Régenből Kolozsvárra költözött egy Rusz Miklós nevezetű testvér, családjával együtt. Hűséges szolgálótestvér volt és egyben a gondnoki szolgálatot is elvállalta. A ’40-es években visszaköltöztek Régenbe, különböző okok miatt. Rusz Miklós halála után (1948), a testvérnő, fiával Rusz Jánossal visszaköltözött Kolozsvárra. Istennek gondja volt elhívni újabb munkásokat, ezek közé tartozott Horváth Ferenc, kidei származású, jó tanító és evangélista volt. Öreg korára szellemileg teljesen tönkrement, visszatért a világba és haláláig nem tudott helyreállni.

Egy áldott életű testvér volt Velcán László (Tatú). Komoly szolgálótestvér és haláláig bizonyságtevő életet élt.

1949-es évben került Kolozsvárra Gilkán Zoltán, aki a vulkáni gyülekezet tagja volt. Elvállalta a gondnoki szolgálatot és végezte családjával együtt. Szolgálótestvér volt, szolgálata kiterjedt a román testvérek közé, jelesen Moldvába.

Ifj. Rusz Miklós 1940-es években került be Kolozsvárra, szolgált a gyülekezetben és énekkari tag volt. Kedves, csendes életet élt, nagyon sokat segített a nyugatról érkezett Bibliák elrejtésében.

Egy újabb szolgája az Úrnak, Rusz János volt, Régenből való visszaköltözése után, Magyarországra költözött és magával vitt több ifjú testvért: Szabó László, Szabó Ernő, Jeremiás Tamás és Lázár Ottó. Ezzel nagyon megritkult a Kolozsvári ifjúság.

1948-ban visszatért Kolozsvárra, és mint ifjú, munkálkodott a Kolozsvári gyülekezetbe. Nősülése után elfoglalta helyét a szolgálótestvérek között. Tanítói szolgálatot kapott az Úrtól, elismert lett egész Erdélyben. Sok időn át az ifjúsággal foglalkozott, sok Balánbányai kiránduláson vett részt, zene és énekkarvezető volt. A ’70-es években a bukaresti Testvér Gyülekezetek Uniójában képviselte az Erdélyi Magyar gyülekezeteket, Moldován Józseffel együtt.

Id. Mezei János a ‘44-es években csatlakozott a Kolozsvári gyülekezethez, akinek az Úr egy különös pásztori ajándékot adott. Ritkán szolgált a gyülekezetben, inkább kenyértörésen. Elismert volt az ő szolgálatában, mindenkit tudott biztatni, bátorítani, vigasztalni és felemelni. Ezt a szolgálatot végezte élete végéig. Ez a szolgálat még mindig hiányzik a kolozsvári gyülekezetből.

1940-es évek után Kolozsvárra költözött egy Câmpian János nevezetű testvér, aki azelőtt Budapesten élt, báznai származású. Az 1950-es években Nagyfaluba költözött, ott dolgozott, mint cipész. Visszaköltözése után a szolgáló testvérek köze került, szolgálata inkább a román ajkú testvérek között nyilvánult meg.

Az 1950 – 60-as években sok áldott alkalmat adott az Úr. Moldován testvér főtéri lakásán majdnem minden este ifjak gyűltek össze, akik Romániából Kolozsvárra jöttek egyetemre. Ezek közül ismert Cioata Silviu, Costica testvér és Mircea nevű filozófus testvér, aki tudta a Biblia sok igeverseit. Ezekkel együtt a kolozsvári ifjúság minden tagja, részt vett ezeken az estéken.

1948 – 1952-es években újabb ifjú testvérekkel áldotta meg az Úr a kolozsvári gyülekezetet.

1948-ban Veltan József testvér, aki ifjú korában is tevékenykedett a gyülekezetben. Házassága után szolgáló testvér lett, az énekkarban és zenekarban is tevékenykedett egészen 1987-ig, amikor családjával együtt Németországba költözött. Azóta is évente meglátogatja az összes erdélyi gyülekezeteket, feleségével együtt, ami nagy áldásul szolgál a gyülekezeteknek.

Ugyanabban az évben, 1948-ban, került a közösségbe idős Szabó Jenő testvér, aki a világból tért meg, nagyon örült az új környezetnek. Énekkari és zenekari tag lett, amíg besorolták katonának. Házassága után a szolgáló testvérek közé állt. Sokat utazott az alapító testvérekkel. Az erdélyi gyülekezeteket látogatták. Rusz János testvér halála után az ifjúsággal is foglalkozott. Sok áldásban volt részük, a Balánbányai ifjúsági kirándulásokon és találkozókon.

Idős Mezei Ferenc is ebben az időben tért meg, 1948-ban. Civil foglalkozása fuvaros volt, majd később szakmált tanult, és mint autószerelő dolgozott a kolozsvári IRA gépjármű karbantartó üzemében. 1956-ban kötött házasságot Rusz Máriával. Szolgálótestvér volt a gyülekezetben, de a diakónusi szolgálatban is nagyon sok szolgálatot végzett. Szívén volt a betegek, a szegények helyzete és ezek segítsége. Ezt a szolgálatot végezte élete végéig. 1980-as évben nagy részt vállalt az új gyülekezet ház építési munkájában.

Idős Horváth Vilmos 1952-ben tért meg, aki hivő szülők gyermeke volt. Szolgálótestvér volt, sokat tevékenykedett Mezei Ferenc testvérrel, a diakónusi szolgálatban, az 1990-es évekig. Ezek után nem vállalt a gyülekezetben semmi felelőséget és legtöbbet egyénileg tevékenykedett. A 2000-es évek után teljesen külön dolgozott, ami után kikerült a közösségből.

Az 1952-es években, Fehérdről Kolozsvárra költözött a Hadnagy család, gyermekeivel együtt (munkaviszonyok miatt). Ebben az évben tért meg Hadnagy István és csatlakozott a kolozsvári gyülekezethez. Házassága után szolgálótestvér lett, majd 1954-ben Dicsőszentmártonba költözött, mivel nagy szükség volt ott szolgálótestvérre. Sok évig szolgált az Úrnak, ebben a városban.

Utána Hadnagy Zsigmond csatlakozott a gyülekezethez. Ifjúsági tag és szolgáló testvér volt a közösségben. 1955-ben Dicsőbe költözött, mivel megházasodott. Azóta ott él és nagyon hasznos szolgálatot végez, az ottani gyülekezetben.

1970 be Kiskapusról, Kolozsvárra költözött Szász Sándor, aki miután megházasodott, diakónusi szolgálatot végzett. Nagyon jó énekkarvezető volt az 1987-es évig. Németországba költözött családjával.

Idős Mezei János, mint hivő szülők gyermeke, 1971-ben került a kolozsvári közösségbe. Házassága után, aktív szolgáló testvér lett. Diakónusi szolgálatot is végzett, más fiatal testvérekkel együtt.

Géváld Miklós testvér, a Baptista gyülekezetből került a kolozsvári gyülekezetbe, 1971-ben. Szolgáló testvér és diakónusi szolgálatot is végzett.

Krestel Wili testvér, aki Dicsőből került Kolozsvárra az 1980-as évben. Hivő szülők gyermeke. Nősülése után szolgálótestvérek közzé állt. Diakónusi szolgálatban is tevékenykedett, majd 1994-ben Németországba költözött családjával együtt.

Az 1970 – 75-ös években a nagy árvizek idején, sok külföldi testvér látogatta meg az erdélyi gyülekezeteket.

A Váradról Svájcba költözött, Aranyi László szervezte, több éven át a segélyek behozatalát Svájcból az árvízkárosultak részére. Nagy cél ebben a Bibliák szállítása volt. Több ezer, magyar és román Bibliát szállítottak Erdélybe. Az Úr csodálatos vezetése és megőrzése tette ezt lehetővé. Ezek közé tartozott a Rudi, Reter, Oliver testvérek és mások.

Elég gyakori látogatásokat szervezett a magyarországi Bozsoki Sándor testvér az Angliai, Írországi testvérekkel, többek között a Martin Becker testvérrel, majd később a Boby testvérrel Írországból, akik nagy áldozat árán végeztek a szolgálatukat az Erdélyi gyülekezetek felé. Ezek a látogatások kiterjedtek Romániára is, és a Martin testvéren keresztül Ukrajnába is.

1972-ben ismerkedtünk meg a kunágotai Egri Sándorral, aki több alkalommal látogatta meg az erdélyi gyülekezeteket, a nagyéri Lőrinc Sándorral és más testvérekkel Magyarországról.

A Balánbányai kirándulások 1970-es években kezdődtek, a mostani üdülőház még nem volt megépítve. Egy csűr és két nagy szénapadlás, ezek voltak a hálószobák. Az udvaron egy sor asztal, ahol ettünk, legtöbbször az udvaron épített tábori kályhán (egy nagy fémlemez) főztünk. Nagyon sok szép emlék fűz ehhez a kezdethez. Sok családi, ifjúsági kiránduláson vettünk részt. Vasárnaponként az udvaron Bibliaórákat tartottunk, ahol a házigazdánk és a munkára kijött szomszédok is résztvettek.

1988-ban a házigazdánk, János bácsi felajánlotta az udvarának egyik részét, hogy vegyük meg és építsünk egy üdülőházat. Ennek a felépítésében külföldi testvérek is segítettek. 1990-ben kezdtük el az üdülő építését. A ház tervrajzát Hadnagy Ferenc és Magdolna készítette.

Csikszentdomokosi Szabó Károly testvér vállalta a nyaraló felépítését. Kolozsvári testvérek közül sokan résztvettek az építkezésben, különösen az akkori ifjúsági tagok. Sok örömben és áldásban volt részünk. Fiatalok tértek meg és két esetben bemerítkezési ünnepünk is volt a telek előtti patakban, ahol Erdélyi Testvér Gyülekezetekből szolgáltak, Kolozsvár, Parajd, Vásárhely, Várad, Tárkány és dicsői testvérek.

Jelenleg a Balánbányai üdülőházért felelős testvérek ifj. Szabó Jenő és Vulturár Attila.

IV.

Így érkeztünk a kolozsvári gyülekezet negyedik időszakára.

Elviselhetetlen volt már a helyzetünk a Fecske utcai gyülekezetben, a nagy forgalom miatt, vonatok és autóbusz járatok nagy zajt okoztak, a gyülekezet termében szűkös volt a hely, már nem fértünk és találkozókat sem szervezhettünk. Ebben az időben az alapító testvérek közül már csak Moldován József élt.

Az Úr elé helyeztük vágyunkat és kértük az Ő vezetését egy új imaház megvásárlásához. Hosszú idő után, 1977-ben találtunk egy, egy emeletes családi házat az Odobesti utca 2 szám alatt, amit a régi imaházzal elcseréltünk, elég megfelelő különbözet fizetéssel, és egy rövid idő után megkaptuk a megvásárlási engedélyt a gyülekezet nevére. Abban az időben törvényileg szabályozva volt, hol vásárolhatnak a felekezetek ingatlanokat.

Nem volt szabad közel iskolához, óvodához, templomhoz, mozihoz, kultúrházakhoz, stb.

Ebben az esetben is, mint máskor egy újabb összefogásra volt szükség, fizikai és szellemi területen, azzal a reménységgel, hogy az Úr segítségünkre lesz, mint sokszor azelőtt is.

Az akkori vénekre és szolgálótestvérekre várt az új feladat. Ezek között volt id. Rusz János, Schimert Ferenc, Velcán József, id. Szabó Jenő, id. Mezei Ferenc és Horváth Vilmos.

A legnagyobb probléma az építkezési engedély megszerzése volt. Két és fél éven keresztül kellett Bukarestbe utazni, és a kolozsvári néptanács építkezési irodájába járni, de mindig találtak okot arra, hogy ne adják meg az engedélyt. Ezeket az utakat és feszültségtejes megbeszéléseket id. Szabó Jenő vállalta és végezte.

Közben kezdtük beszerezni a szükséges anyagokat, ami nagy nehézségekkel járt.

Imaházak részére nem utaltak ki építkezési anyagokat. Válaszként azt mondták, hogy családi házakat kell építeni és nem imaházakat.

Isten minden időben csodálatosan válaszolt imáinkra, és elénk került, egy Írisz telepi ismerős, Măgureanu nevezetű személy, akin keresztül vagonszámra kaptunk faanyagot, cementet és más szükséges anyagokat.

Tudniillik az említett személy, az erdélyi Ortodox egyház építési és beszerzési megbízottja volt, aki az egyház kiutalásaiból biztosított nekünk anyagot. Már majdnem minden szükséges anyag megvolt, de az építkezési engedélyt nem akarták kibocsátani. Minden alkalommal az Úr elé helyeztük ezt a problémát is és Isten csodálatosan válaszolt.

1977 februárjában az Egyesült Államokból indított az Úr Romániába hivatalos látogatásra két misszionárus testvért.

A bukaresti Unió testvérei értesítettek, hogy február hónap végén meg leszünk látogatva a két testvér által.

Ugyanabban az időben hívtak a kolozsvári néptanácshoz az építkezési osztályra, ahol a helyi vallásügyi megbízott is jelen volt.

Közölték a hivatalos látogatást, de figyelmeztettek, hogy hogyan képviseljük Románia politikáját, ahol teljes vallásszabadságban élhetünk.

A válasz az volt, hogy elsősorban azt fogják kérdezni, hogy miért nem építettük fel az új imaházat? Mit válaszoljunk erre, kérjük írásba adni, és mi azt felolvassuk. Erre azt a választ kaptuk, megmondhatjuk azt, hogy a napokban kézbesítik az engedélyt. Ebből egy vita kerekedett, igazolva azt, hogy két és fél éve várjuk az engedély kibocsátását, és már nem bízhatunk az ígéretekben. Ekkor az építkezési osztály főnöke nagyon mérgesen kérte a dossziét a helyszíni rajzokkal és aláírta az engedélyt. Annyit tett hozzá, mutassák meg a vendégeknek az engedélyt. Ilyen csodálatos a mi Istenünk, ismeri minden mi dolgainkat és közbelép szükség esetén.

Így elkezdhettük az épület átalakítását. A földszint maradt a régi formájában, az emeleten levő több szoba egy nagy teremmé lett átalakítva és két karzatot is terveztünk. Csodálatosan válaszoltak az erdélyi testvérek, amikor közöltük velük a munka megkezdését és jöttek a testvérek Parajdról, Dicsőből, Tárkányból, Váradról, Kémerről, Nagyfaluból, Krasznáról, Kidéből, legtöbben szakemberek voltak. 1980. március hónapban kezdtük az átalakítási munkálatokat, alkalmaztunk három kőművest, értelmes szakemberek voltak. Együtt a vidéki testvérekkel nagyon gyors ütemben haladt a munka. Elsőnek az épület hátsó részén az alagsorban levő műhelyt hoztuk létre, ahova be is költöztünk, egy 14 x 4, 5 méteres terembe.

A többi munka tovább folyt Isten segítségével és a testvérek kitartó munkájában.

Id. Szabó Jenő testvér udvarán egy 40 személynek teríthető asztal állt, ahol minden munkára jött testvér ebédet kaphatott.

A gyülekezet nőtestvérei kitartóan dolgoztak a munkások ellátásában és elszállásolásában, és ha szükség volt, az építkezésbe is besegítettek. A terembe bemerítő medencét építettünk, kazánt helyeztünk az épület alatti pincébe, amely fával és szénnel működött, amit később lecseréltünk földgáz automata fűtőkazánra.

Ebben a nagy munkában minden gyülekezeti tag kivétel nélkül kivette részét. Közben a padok is megérkeztek egy vidéki asztalos mester készítette az ablakokkal és ajtókkal együtt. Az Úr segítségével 1980. szeptember. 28-án megnyitó ünnepélyre gyűltünk össze. Tele lett az új imaház, kb. 550-en voltunk.

Több külföldi német, svájci, angol és magyarországi testvérek vettek részt a megnyitói ünnepségen, az Úr áldását kívánták az új imaházra és az ebben történő munkára. A megnyitón lehetőségünk volt megköszönni úgy a külföldi testvéreknek, mint az erdélyi gyülekezeteknek pénzbeli hozzájárulásukat az imaház építésével kapcsolatban. Külön megköszöntük vidéki testvéreknek, akik fizikai területen kitartottak az imaház felépítéséig.

Az 1980-as évek után még gyakoribbak lettek a testvéri találkozok, negyedévi konferenciák az Erdélyrészi testvérekkel. Bemerítkezési ünnepélyek voltak szinte évente és több menyegzői ünnepélyben is volt részünk.

Isten újabb ifjú testvérekkel áldotta meg a kolozsvári gyülekezetet, akik közül többen megtalálták helyüket a gyülekezeti szolgálatban.

Babos Márton testvér, aki az 1980-as évben tért meg, hivő szülök gyermeke, aki az ifjúságban tevékenykedett, és a szolgálótestvérek, közé tartozik, szolgál a gyülekezetben, és a vidéki gyülekezetekben is, ezen kívül az iratmissziónak felelőse Erdélyben.

Bakó József testvér, kidei származású ifjú, hivő szülők gyermeke, aki Kolozsvárra jött szakiskolába, egy hűséges ifjú tag volt és napjainkig szívén hordja a gyülekezet, ifjúság és vasárnapi iskola helyzetét. Szolgálatot végez a helyi és vidéki gyülekezetekben.

Bakó Benci testvér, ugyancsak kidei származású, hivő szülők gyermeke, ő is továbbtanulás céljából jött Kolozsvárra. 1986-ban tért meg, nősülése után a szolgálótestvérek közé került, akit nagyon érdekel a gyülekezet helyzete és szolgál a helyi és vidéki gyülekezetekben.

Ifj. Fórrai István, aki ifjú korában megtért és csatlakozott a kolozsvári gyülekezethez. Egy igen nagyon tevékeny ifjú testvér volt, nagyon érdekelte Isten igéje, sokat szolgált ifjúsági órákon és a gyülekezetben.

Bakó Sándor testvér, kidei származású, hivő szülők gyermeke, aki ugyancsak továbbtanulás miatt került Kolozsvárra. Az Úr igéje megérintette szívét és 1995-ben megtért. Ifjúsági tag volt és házasságra lépése után a szolgálótestvérek közé került.

1990-es évek után sok drága külföldi testvér tett látogatást gyülekezetünkben és egész Erdélyben, Bozsoki Sándor testvér kíséretében, aki egyben tolmács is volt. Az említett testvéren keresztül meghívtuk az őszi hálaadó-ünnepélyre Arizonából, Harold Barington testvért. Ezen az alkalmon sok erdélyi gyülekezetből vettek részt testvérek. A Harold testvér csodálkozott azon, hogy délelőtt 9-től, 12 óráig, majd közös ebéd után este 9 óráig együtt voltunk, énekeltünk, dicsőítettük az Urat. Testvérünk azt mondta, hogy: “Arizonában ilyet nem lehet elvárni. Délelőtt egy óra és délután még egy óra az összejöveteli alkalom.” A testvér visszautazása előtt úgy nyilatkozott, hogy a szívének egy része Kolozsváron maradt. Utána még többször meghívtuk a Sándor testvéren keresztül bibliatanulmányozásra, fiatalok, középkorúak és idős testvérek számára. Ezek után Harold testvér még meglátogatott minket feleségével együtt és még más testvérek is feleségeikkel. Ezen alkalmakon nagyon sok áldásban volt részünk.

Ezekben az években magyarországi testvérek is több esetben tettek látogatást Erdélyben, különösen Kolozsváron, ezek között a Madarász Lajos (Lali bácsi) Miskolcról, aki egy konferencián vett részt feleségével együtt. Meglátogatott ifj. Madarász Lajos és Madarász István, ugyanakkor a budapesti gyülekezetekből is jöttek testvérek.

2001-es évben újabb ifjú testvérek tértek meg és kerültek be a szolgálatba. Ezek között az ifj. Hadnagy Ferike, 2001-ben értette meg Isten igéjét és csatlakozott a gyülekezethez. Egy nagyon tevékeny ifjúsági tag volt, ebben az időben indította el az énekcsoportot. Házasságra lépése után Németországba költözött. Aktívan részt vett a fúvós zenekarban is, amit Bán Sándor, egy baptista testvér javaslatára kezdtünk el, aki az ő egész életét erre szentelte és Erdélyben nagyon sok gyülekezetben indított el fúvós csoportokat. A hangszereket az Írisztelepi román baptista testvérektől kölcsönöztük, majd lecseréltük újabbakra, amiket külföldi testvérek ajándékoztak. Bán Sándor halála (2004) után, fia, Bán Emánuel (Putyu) vette át a fúvószenekar vezetését. Erre a szolgálatra minden fiatal fel volt kérve, de kevesen vállalkoztak.

Nagy Sándor is ebben az évben csatlakozott a gyülekezethez, hivő szülők gyermeke. Nagyon komolyan veszi Isten igéjét, ifjúsági alkalmakon többször szolgál Isten igéjéből és ifjúsági evangelizáló alkalmakon.

Hadnagy Attila, is 2001-ben vallotta meg hitét, hivő szülők gyermeke és csatlakozott a gyülekezethez. Az Úr a szívére helyezte az ifjúsági énekcsoporttal való foglalkozást. Az ifjúsági órákat is vezeti, kirándulásokat és más gyülekezetek látogatását szervezi meg. Örömmel végzi ezt a szolgálatot az Úr dicsőségére és a testvérek örömére. A fúvószenekarnak és énekkarnak egyik aktív tagja.

A kolozsvári gyülekezetben az énekkar is missziós jelleggel szolgál, ünnepségeken, temetéseken, Szász Elemér vezetésével az 1987-es évektől.

A 2002-es évek után bővült a gyülekezet ifjú tagjainak kapcsolata a magyarországi ifjúságokkal. A nagyéri ifjúsággal ismerkedtek meg, ifjúsági találkozókat szerveztek, megismerhették egymást és szellemi tevékenységüket is.

Később a miskolci gyülekezet, és ifjúsága meghívásának örültünk, ahol már több esetben volt alkalmuk a kolozsvári vagy éppen Erdély részi fiataloknak együtt örvendezni táborokon és konferenciákon.

Jelenleg a gyülekezet életében több tevékenység vette kezdetét és hisszük, hogy az Úr segítségével kitartó munkává válik.

Hat éve kezdetét vette egy női kör, amelynek kezdeményezője Mezei Erzsébet más munkatársakkal együtt, ahol 40 – 50 testvérnő szokott részt venni. Később konferenciák is voltak rendezve, jelesen Kidében, jó Bibliai témákkal, ahol a falu nőszemélyei is meg voltak híva.

A vasárnapi iskola is fellendült és komoly foglakozás van a gyerekekkel, a felelős testvérnő Bakó Erika, munkatársai: Mezei Ildikó, Hadnagy Melinda és Szabó Noémi.

Kezdetet vette a leánykör is, ahol együtt énekelnek és dicsőítik az Urat.

Most alakulóban van a fiúkör is, ahol ifjúsági témák kerülnek elő. Célja, felismerni azt a területet, ahol az Úr akarja használni őket.

A gyülekezet szolgáló testvérei havonta találkoznak, ahol a szolgálatokat elemezzük, és azokat megbeszéljük. Kölcsönösen elfogadjuk egymás észrevételeit. Az előttünk álló szolgálatokról beszélünk és látogatásokról a Széki, Kidei és más gyülekezetekbe.

Egy újabb munka kezdődött a gyülekezetben.

Az Úr rendelt értelmes ifjakat, akik a szolgálatokat digitális audió formátumban fölveszik. Ezek nagyon hasznosak, mert eljuthatnak azokhoz a testvérekhez, akik képtelenek a gyülekezeti alkalmakat látogatni.

A helyi gyülekezetben aktívan szolgáló testvérek a következők: id. Szabó Jenő, Hadnagy Ferenc, Babos Márton, Bakó József, Bakó Bence, Bakó Sándor és alkalmakként szolgáló testvérek: Géváld Miklós, Hadnagy Attila.

Tudatosak vagyunk ezek mellett sok hiányosságunknak, de az Úrban bízva és kérve az Ő vezetését szeretnénk sokkal jobban és kitartóbban szolgálni az Urat.