Hitvallásunk

Hitvallásunk

A Kolozsvári Keresztyén Testvér
Gyülekezet hitvallása

 

I.        A Biblia

Mi hisszük és valljuk, hogy a Biblia vagy a Szent Írás Isten beszéde, amely teljeségében ihletett, melyet Isten Szellemétől ihletett emberek írták. Ez igaz, emberi hiba és toldalék nélküli eredeti formában, ezért teljes hitelre méltó, melynél fogva az élet minden területén teljesen megbízható tekintélye van. Úgy az Ó, mint az Újszövetség - a 66 kanonikus könyv –Isten sajátos kinyilatkoztatása (2 Tim. 3, 16-17; 2 Pét. 1, 19-21) és be van fejezve az
utolsó megirt kanonikus könyvvel. Minden utólagos hozzáadás vagy kihagyás emberi beavatkozás és aláássa a Szent Írás kinyilatkoztatását. (2 Móz. 20, 1; 5 Móz. 4, 2; 12, 32; 29, 1; Péld. 30, 6; Jer. 36, 1-2; Gal. 1, 11-12; Jel. 22, 18-19).

Mi valljuk és hisszük, hogy minden bibliai résznek csak egy magyarázata van, bár lehet többféle alkalmazása. A hivő embernek a feladata hogy megtalálja azt az üzenetet, amit a Szent Szellem akart ebben kijelenteni az író által. A Szent
Írás kijelentését egy alapos tanulmányozás során lehet megérteni, használva a bibliai szövegértelmezés módszereit (nyelvtan, történelem és szövegösszefüggés), hittel és imádságban, a Szent Szellemi megvilágítása által. (Ján. 7, 17; 16, 12-15; 1 Kor. 2, 7-15; 1 Ján. 2, 20).

II.       Isten

Mi hisszük és valljuk, hogy egy Isten van, aki Örökkévaló, Élő, Igaz (5 Móz. 6, 4; És. 45, 5-7; 1 Kor. 8, 4), Örökkévaló Szellem, Személyes és Szuverén, Teremtő, Fenntartója és Ura az Univerzumnak, akinek dicsőségét és szentségét lehetetlen emberi szavakkal körülírni.

Isten méltó az imádatra, bizalomra és szeretetre mert tökéletes minden isteni tulajdonságában. Mi hisszük és valljuk, hogy egy Isten létezik három különböző Személyben, de ugyanolyan lényeggel: Atya, Fiú és Szent Szellem, azonos értékű és örökkévaló, kik együttmunkálkodók harmonikus módon az Ő örökkévaló tervének megvalósításában. (2 Móz. 20, 2-3; Mát. 28, 19; 2 Kor. 13, 14; Jel. 4, 11).

A.        Az Atya Isten

Mi hisszük és valljuk, hogy az Atya Isten, a Szentháromság első személye,parancsol és rendelkezik minden dolog felett az Ő akarata és célja szerint. (Zsolt. 145, 8-9; 1 Kor. 8, 6). Az Atya Isten terve meg volt határozva a világ megalapítása előtt és az Ő szuverén kontrolja alatt van minden terület és minden esemény. (I Móz. 2, 18; Jób 14, 5; Zsolt. 2; 33, 6-11; Zak. 14; Mát. 19, 1-9; Csel. 17, 26; Róm. 1, 24-28; Ef. 12, 9-12; 3, 11; 2 Tim. 1, 9; Tit. 1, 2).

Mi hisszük és valljuk, hogy az Atya Isten minden dolognak a Teremtője (1 Móz. 1:1-31; Ef. 3, 9). Mint az Univerzum mindenható és teljes Ura, az Atya Isten szuverén a teremtésben, gondviselésben és megváltásban (Zsolt. 103, 19; Róm11, 36). Az Ő Atyai jelleme megnyilvánul úgy a Szentháromságon belüli viszonyban, mint az emberiség felé való viszonyában. Az Atya Isten minden embernek a Teremtője (Csel. 17, 24-28), de csak azok felé tartja az Atya - fiú kapcsolatot, akik újjászülettek a Jézus Krisztusban való hit által. (Ján. 1, 9-12; Róm. 8, 14; 2 Kor. 6, 18).

A világ teremtetése előtt Ő elhatározta azon dolgok beteljesedését melyek az Ő dicsőségének a magasztalására valók (Ef. 1, 11-12). Az Atya Isten fenntart mindeneket, kormányoz és uralkodik minden dolog felett, a történelem és élő lények felett (1 Kor. 29, 11-12); de az Ő szuverenitásában nem forrása a bűnnek sem nem hitelesíti azt (Hab. 1, 13; Ján. 8, 38-47), másoldalon nem nézi el az emberek bűneit. Ő személyválogatás nélkül ítél (1 Pét. 1, 17). Isten mindenkit üdvözít, akik Jézus Krisztus által Őhozzá jönnek; Ő választotta ki őket a világ teremtetése előtt, és fiaivá fogadja. (Gal. 4, 5; Zsid. 12, 5-9).

B.        A Fiú Isten

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus, mint a Szentháromság (Istenség) második személye az istenség minden jellemét birtokolja. Ő lényében egyenértékű és örökkévalóságában azonos az Atyával és a Szent Szellemmel (Ján. 10, 30; 14, 9).

Mi hisszük és valljuk, hogy az Atya Isten az Ő Fia által, Jézus Krisztus által, teremtette a mindenséget, aki által létezik és fennáll minden. (Ján. 1, 3; Kol. 1, 05-07; Zsid. 1, 2).

Mi hisszük és valljuk az Ő természetfölötti emberi testtöltését szűz Mária által (És. 7, 14; Mát. 1, 23. 25; Luk. 1, 26-35), valamint az Ő testben való életét bűn nélkül (Zsid. 4, 15; 1 Pét. 2, 22).

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus teljességében Isten és ember. Ez a két természet egy személyben egyesül, mindegyike megkülönböztetett módón. (Mik. 5, 2; Ján. 5, 23; 14, 9-10; Fil. 2, 5-8; Kol. 2, 9).

Mi hisszük és valljuk, hogy az Ő testtöltésében, az Úr Jézus Krisztus nem szűnt meg Isten lenni, habár visszautasította azt, hogy éljen az Ő isteni erejével és előjogával, annak érdekében, hogy kiküszöbölje a szenvedést és az emberi test korlátait. (Fil. 2, 5-8).

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus azért öltött testet, hogy Istent kijelentse (Ján. 1, 14; Zsid. 1; 2-3) és hogy az elveszett világot üdvözítse. (Luk. 19, 10; Zsid. 5, 9).

Mi hisszük és valljuk, hogy az Úr Jézus Krisztus az ő Golgotai engesztelő áldozata által, megmenti azokat, akik Benne hisznek. Az Ő halála önkéntes, helyettesítő, kiengesztelő és üdvözítő volt. (És. 53; Ján. 10, 15; Róm. 3, 24-25; 5, 8; Zsid. 9, 28; 1 Pét. 2, 24).

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozata hatására, a bűnös ember, aki hisz, újjászületik; a bűn büntetésétől, terhétől, erejétől és jövőben annak jelenlététől szabad; ő igaznak van nyilvánítva, örök életet kap, és fiúságot nyer Isten családjába. (Róm. 3, 25; 5, 8-9; 2 Kor. 5, 14-14; 1 Pét. 2, 24; 3, 18).

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus meghalt, eltemettetett és harmadnapon feltámadt az Isten Igéjének kijelentése szerint. (1 Kor. 15, 3-4).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Jézus Krisztus szó szerinti és fizikai feltámadása által, Isten hitelesítette az Ő Fiának isteni mivoltát, és egyben bebizonyította, hogy elfogadta a Krisztus megváltói munkáját a kereszten. A Jézus Krisztus testben való feltámadása kezesség a hivők jövőbeli testi feltámadásának. (Ján. 5, 26-29; 14, 19; Róm. 1, 4; 4, 25; 6, 5-10; 1 Kor. 15, 20. 23) Most Ő Isten jobbján van, ahol közbenjár éretünk, mint Ügyvéd, Védelmező és Főpap. (Mát. 28, 6; Luk. 24, 38-39; Csel. 2, 30-31; Róm. 4, 25; 8, 34; Zsid. 7, 25; 9, 24; 1 Ján2, 1).

Mi hisszük és valljuk, hogy az Úr Jézus krisztus visszajön az ég felhőin a Gyülekezetért, Testéért, hogy elragadja azt, miután a földre jön, hogy felállítsa az Ő ezeréves királyi uralmát. (Csel. 1, 9-11; 1 Tessz. 4, 13-18; Jel. 20).

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus által Isten ítéletet tart minden ember felett (Ján. 5, 22-23):

a.         A Gyülekezethez tartozó hivőket, az elragadtatás után – jutalomosztás véget. (1 Kor. 3, 10-15; 2 Kor. 5, 10).

b.         Az életben maradottakat, akik a földön maradtak az elragadtatás után – az Ő dicsőségben való visszajövetelekkor. (Mát. 25, 31-46).

c.         Akik nem találtatnak beírva az Élet Könyvébe – a nagy Fehér trón előtt. (Jel. 20, 11-15).

Mint egyetlen közbenjáró Isten és ember között (1 Tim. 2, 5), a Gyülekezet Feje (Ef. 1, 22; 5, 23; Kol. 1, 18) és a Mindenség Királya, aki uralkodik (És. 9, 6; Luk. 1, 31- 33), az Úr Jézus Krisztus lesz a Nagy Bíró, aki majd elítéli mindazokat, akik nem hittek Benne és nem fogadták el Őt, mint Úr és Megváltó. (Mát. 25, 14-46; Csel. 17, 30-31).

C.        A Szent Szellem Isten

Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Szellem a harmadik Személy a Szentháromságban (Istenségben), egyenlőlényegű, egyenértékű és örökön élő az Atya Istennel és a Fiú Istennel. (Jer. 31, 31-34; Mát. 18, 19; Csel. 5, 3-4; 28, 25-26; 1 Kor. 13, 14; Zsid. 10, 15-17). A Szent Szellem bírja az Isten minden tulajdonságát, beleértve az értelem, (1 Kor. 2, 10-13), érzelem (Ef. 4, 30), akarat, (1 Kor. 12, 11), örökkévalóság (Zsid. 9, 14), mindenütt jelenvalóság (Zsolt. 139, 7-10), mindentudás (És. 40, 13-41), mindenhatóság (Róm. 15, 13) és igazság (Ján. 16, 13).

Mi elismerjük a Szent Szellem szuverén cselekvését a teremtésben (1 Móz. 1, 2), a Jézus Krisztus testtöltésében (Mát. 1, 18) az Isten kijelentett Igéjének a megírásában (2 Pét. 1, 20-21) és a megváltás munkájában. (Ján. 3, 5-7).

Mi hisszük és valljuk, hogy a bűnös világgal való kapcsolatban, a Szent Szellem korlátozza és visszaszorítja a gonoszt, addig míg Isten terve megvalósul (2 Tessz. 2, 7). Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Szellem meggyőzi a világot a bűn, igazság és ítélet tekintetében (Ján. 16, 7-9; Csel. 1, 5; 2; 4; Róm. 8, 39; 2 Kor. 3, 18; Ef. 2, 22).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Szellem munkája azok felé, akik hittek Jézus Krisztusban az, hogy megváltoztatja a hivőket az újjászületés által, az Úr Jézus Krisztus képének hasonlóságára. A Szent Szellem az, aki minden hivőt bemerít a Krisztus Testébe – Gyülekezetébe, az ők Istenhez való megtérésük pillanatába, elpecsételvén őket. (Ján. 16, 8; 1 Kor. 12, 13). Ugyancsak Ő az, aki fedd, vezet, megszentel, segíti a hivőt és felruházza erővel a keresztyén élet megélésére, az Evangélium hirdetésére, megvallására. (Ján. 16, 13; Róm. 8, 9; 2 Kor. 3, 6; Ef. 1, 13; 5, 18; 2 Pét. 1, 19-21; 1 Ján. 2, 20. 27).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Szellem állandóan a hivő emberben lakozik (Ján. 14, 16; 1 Kor. 6, 19), akit betölt, (Ef. 5, 18) és akiben megtermi az Ő gyümölcsét. (Gal. 5, 22-23).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Szellem ad a Gyülekezetnek szellemi ajándékokat, nem a saját dicsőségére, vagy hogy az ajándékok legyenek kiemelve, hanem hogy a Krisztus dicsőségére legyen, az elveszettek megmentése által és a szentek
szellemi épülésére az Evangéliumban való hit által. (Ján. 16, 13-14; Csel. 1, 8; 1 Kor. 12, 4-11; 2 Kor. 3, 18).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Szellem szuverén módon adja a szellemi ajándékokat a szentek tökéletesítése céljából. A nyelveken szólás és a gyógyítások a Szent Szellem „jel ajándékai” voltak, a teljes Szent Írás megírásának befejezése előtt, hogy hitelesítse az apostolok szolgálatát és ezek nem arra voltak hagyva, hogy kötelező jellemzői legyenek a keresztyén életnek. (Róm. 12, 3-8; 1 Kor. 12, 4-11; 13, 8-10; 2 Kor. 12, 12; Ef. 4, 7-12; Zsid. 2, 1-4; 1 Pét. 4, 10-11).

III.      Az ember

Mi hisszük és valljuk, hogy az embert az Ő képére és hasonlatosságára közvetlen módón Isten teremtette. Élő lélekként volt teremtve, bűn nélkül, értelemmel rendelkezett, érzelmi, akarattal rendelkezett és felelőséggel Isten felé. (1 Móz. 2: 6; 15, 25; Jak. 3, 9).

Mi hisszük és valljuk, hogy Isten azért teremtette az embert, hogy az Ő
dicsőségére legyen, hogy Vele közösségben éljen, hogy Isten akarata szerint éljen teljes engedelmességben és hogy legyen sáfár az Isten alkotása felett. (És. 43, 7; Kol. 1, 16; Jel. 4, 11).

A.        Az ember bűnesete

Mi hisszük és valljuk, hogy az engedetlenség bűne miatt, amit Ádám elkövetett, átlépve Isten szavát, az ember elveszítette a bűntelen állapotát és az ő sáfári megbízatását az Isten alkotása felett, a szellemi és fizikai halál átka sújtotta őt, - Istentől elválasztva – megvesztegethető (esendő) lett, mindenestől elesett, az ő szellemi és erkölcsi felépítésében és tehetetlen abban hogy Istennek kedves legyen az ő cselekedeteiben, ha nem lép közbe az
isteni kegyelem. (1 Móz. 3, 1-19).

Mi hisszük és valljuk, hogy önmagában az ember képtelen az önmegváltásra: ő örökre elveszett. Az ember soha nem fogja kezdeményezni az Istennel való kapcsolatot. (Róm. 3, 11). Ő rabja a bűnnek (Róm. 6, 17), Isten akaratának a teljesítése
számára bolondság (1 Kor. 1, 18; 2, 14); az ő szíve csalárd és reménytelenül gonosz (Jer. 17, 9), mindig a rossz felé irányulva. (1 Móz. 6, 5).

Az egyetlen Ember, az Ember Krisztus Jézus, Isten Fia, aki testet öltött szűz Mária által, kit a Szent Szellem juttatott áldott állapotba, nem örökölte az Ádámi bűnös természetet, de viselte az Ő testében a kereszten az egész emberiség bűnét, amikor megfeszíttetett. (Ján. 1, 29; 1 Kor. 15, 3; 2 Kor. 5, 21).

Mi hisszük és valljuk, hogy minden ember, mint mag, Ádámban volt, ezért a megvesztegethető Ádámi bűnös természetet örökli minden ember, minden nemzedék. Az egyetlen kivétel Jézus Krisztus, aki bűn nélkül született. (Zsid. 4, 15; 7, 26). Az Ádámi leszármazás miatt, minden ember természeténél fogva, választása miatt és isteni kijelentés nyomán bűnös. (Zsolt. 14, 1-3; Jer. 17, 9; Róm. 3, 9-18. 23; 5, 10-12). Ezért az ember nem tudja magát megváltani, hanem csupán az Isten szuverén megváltási cselekedete révén, az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozatában való hit által. (Ján. 6, 44; Csel. 13, 48; Ef. 2, 1-9; 2 Tim. 2,
25; 2 Pét. 1, 1; Ján. 1; 8).

B.        Házasság

Mi hisszük és valljuk, hogy a Szent Írás tanítása alapján, a házasság egy törvényes egyesülés, amit egy férfi és egy nő szabad akaratból és egyetértésben tesz családalapítás céljából. (1 Móz. 1, 27-28; 2, 18. 24).

Mi hisszük és valljuk, hogy a házasság Isteni intézmény, ezért az ember, aki házassági kapcsolatba lép, azzal a vággyal tegye, hogy azt megtartsa, védje, nevelje, és széppé tegye élete végéig. Mivel a házastársi kapcsolat a Krisztus és a Gyülekezete között kapcsolat kiábrázolása, Isten akarata az, hogy a család fennmaradjon. (Mát. 19, 4-6). Ő gyűlöli az elvállást. (Mal. 2, 16). Bár úgy az Ó-, mint az Újszövetségben van szó elvállásról (5 Móz. 24, 1-4; 1 Kor. 7, 15), soha nem elfogadott, mert átlépi Isten eredeti akaratát a házassággal kapcsolatban. (1 Móz. 2, 24).

C.        Magzatelhajtás, homoszexualitás és szexuális erkölcstelenség

Mi hisszük és valljuk, hogy az élet a fogamzás pillanatában elkezdődik, és nem fogadjuk el a magzatelhajtást. (Zsolt. 139, 13-16; Jer. 1, 1-5).

Mi hisszük és valljuk, hogy bármilyen homoszexuális gyakorlat bűn és utálatos Isten előtt. (3 Móz. 18, 22; Róm. 1, 26-32).

Mi hisszük és valljuk, hogy a házasságtörés és a paráznaság, vagy bármilyen vérfertőzéses szexuális kapcsolat bűn és utálatos Isten előtt. (3 Móz. 18, 6-30; 1 Kor. 6, 15-20; 1 Tessz. 4, 3-6; Zsid. 13, 4).

IV.     Az üdvösség

Mi hisszük és valljuk, hogy a megváltás Isten szuverén munkája, ami Jézus Krisztus kereszten végzett engesztelő áldozata által történt, amit az embernek felajánl kegyelemből, hit által, nem cselekedetek révén. (Ján. 1, 12; Ef. 1, 7; 2, 8-10; 1 Pét. 1, 18-19).

Mi hisszük és valljuk, hogy a megváltás nem egy esemény, hanem egy folyamat melynek van egy kiinduló pontja, a bűnös megtérése, amikor meg lett igazítva Isten előtt. (Róm. 1, 17; 3, 22; 10, 10; Fil. 3, 9), melyet követ két időben hosszantartó lépcső: a megszentelődés, mely egész életünkben tart, és egy örökkévaló része, a megdicsőülés mely abban a pillanatban kezdődik, amikor a hivő az Úrhoz megy. (1 Kor. 15, 51- 52; Fil. 2, 12; 1 Tessz. 4, 13-18; 5, 8; Zsid. 1, 14; 1 Pét. 1, 5).

A.        A kiválasztás

Mi hisszük és valljuk, hogy a kiválasztás Isten szuverén cselekedete mely által, a világ megalapítása előtt, félretette azokat, akiket elhívott, újjászülte, üdvözítette és megszentelte. (Róm. 8, 28-30; Ef. 1, 4-11; 2 Tessz. 2, 13; 2 Tim. 2, 10; 1 Pét. 1, 1-2). Isten kiválasztásának az alapja az Ő jókedve szerint van. (Ef. 1, 4-11; Róm. 9, 6-23).

Az üdvösség fel van kínálva minden embernek.

Mi hisszük és valljuk, hogy Isten nem választott ki embereket a kárhozatra, hanem csak az üdvösségre. (Róm. 8, 28-30; 9, 6-23).

Mi hisszük és valljuk, hogy Isten szuverén kiválasztása nem zárja ki a hivők evangélium hirdetésének felelőségét az elveszettek felé. Sőt, Isten átadta a hivőknek az evangélium hirdetésének felelőségét, ezzel szolgálva az üdvösségét azoknak, akik hisznek Jézus Krisztus áldozatába és bizonyságként azok ellen,akik elutasítják az Úr Jézus Krisztust. Az üdvösség érdekében az embernek hinnie kell az Úr Jézus Krisztus áldozatában. Isten úgy döntött, hogy az evangélium hirdetése által a bűnösök üdvözüljenek. (Róm. 10, 13-17). Jézus Krisztus hirdette az evangéliumot (Mát. 4, 23; 9, 35) és tanítványainak megparancsolta, hogy ők is ezt tegyék. (Mát. 28, 19-20).

B.        A megváltás

Mi hisszük és valljuk, hogy Isten szuverén akarata megváltani a bűnösöket, fölszabadítva a bűn rabsága alól és annak örök következményeitől, Jézus Krisztus vére által, váltságot fizetve az ember bűneiért. (És. 53, 10; Luk. 2, 14; Gal. 1, 4; Kol. 1, 19-20). Isten eme akaratának forrása, hogy a bűnöst megváltsa egy kiengesztelő áldozat árán, az Ő szeretetéből és igazságosságából fakad. Isten igazságossága megköveteli, hogy az, aki vétkezett szenvedje el a bűn büntetését, a halált, de az Isten szeretete egy megváltási eszközt készített, hogy megváltsa a bűnösöket. (Róm. 6, 23).

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozata az egyetlen útja a bűnös ember megváltásának, aki nem képes önmagát megmenteni. (Zsolt. 49, 8-9; Ján. 14, 6; Csel. 4, 12; Gal. 3, 21; 1 Pét. 1, 18-19).

Mi hisszük és valljuk, hogy a megváltás Istennek hozott engesztelő áldozat az ember megbékítése érdekében Ővele. A bűnös ember megbántotta Istent, és magára vonta Isten igazságos haragját. A kiváltás által, Isten igazságossága és szentsége ki lett elégítve. A megváltás, bár egyetemes, ami a célját és eredményét illeti, de csak azokra van hatással, akik elfogadták az Úr Jézus Krisztus áldozatát, mint a megváltás eszközét. (Mát. 1, 21; 20, 28; Ján. 6, 36-39. 44. 65; 10, 14-15; 17, 2-3; 9, 24; Ef. 1, 3-11). Jézus Krisztus golgotai műve az embert nem tette képessé arra, hogy megváltsa magát, hanem megváltotta őt. (Csel. 20, 28; Róm. 5, 9-10. 18-19). Bár ez a mű később van alkalmazva az emberek életébe, az ő megváltásuk a Jézus Krisztus keresztfán ontott vére alapján történik, a kiengesztelődés műve be lévén fejezve.

C.        A megigazulás

Mi hisszük és valljuk, hogy a megigazulás Isten műve (Róm. 8, 33), amely által törvényesen kijelenti, hogy az a bűnös, aki hisz Jézus Krisztus áldozatában, megtér bűneiből (És. 55, 6-7; Luk. 13, 3; Csel. 2, 38; 3, 19; Róm. 2, 4; 2 Kor. 7, 10) és vallja, hogy Jézus Krisztus Megváltó és Úr, az megigazult. (Róm. 10, 9-10; 1 Kor. 12, 3; 2 Kor. 4-5; Fil. 2, 11). Ez a megigazulás nem az emberi erőfeszítés és erények alapján jön létre, (Róm. 3, 20; 4, 6), hanem annak a következménye, hogy Jézus Krisztus magára vette a mi bűneinket és cserébe az Ő igazságosságát ajándékozta. (Kol. 2, 14; 1 Pét. 2, 24; 1 Kor. 1, 30; 2 Kor. 5, 21). Ily módon Isten, aki igaz, igaznak tekinti azt, aki Jézus Krisztusban hisz. (Róm. 3, 26).

D.        Az újjászületés

Mi hisszük és valljuk, hogy az újjászületés a Szent Szellem természetfölötti műve mely által isteni életet és természetet ad az embernek. (Ján. 3 3-7; Tit. 3, 5; 2 Pét. 1, 3-4). Ez csak a Szent Szellem ereje által és Isten Igéjének a közvetítésével történik (Ján. 5, 24; Róm. 10, 13- 17), melyet a bűnös hall, elfogad, és pozitív módon válaszol. Az újjászületés a megtérés cselekedeteiben nyilvánul meg, ami megláttatik igazságos (szentséges) magatartásban és viselkedésben.

Az újjászületés eredménye a jó cselekedetek (Mát. 7, 16-20; 1 Kor. 6, 19-20; Ef. 2, 10), a Szent Szellem által, amikor a hivő aláveti magát Jézus Krisztusnak és engedelmeskedik Isten Igéjének (Ef. 5, 17-21; Fil. 2, 12; Kol. 3, 16; 2 Pét. 1, 4-10). Ez az engedelmesség teszi a hivő embert egyre inkább hasonlóvá az Úr Jézus Krisztushoz. (2 Kor. 3, 18). A hasonlósság tökéletes lesz a hivő megdicsőülésének a pillanatában, az Úr Jézus Krisztus visszajövetelekor (Róm.8, 17; 2 Pét. 1, 4; 1 Ján. 3, 23).

E.        A szentség és a megszentelődés

Mi hisszük és valljuk, hogy minden hivő szent (félretett) Isten előtt (részére) a Krisztusban való megigazulás által. Ez által a hivő szentnek van tekintve és nyilvánítva.

A szentség egy állapot és azonnali, nem tévesztendő össze a megszentelődés folyamatával. Ez összefüggésbe van a hivő állapotával és nem a keresztyén életben való járással. (Csel. 20, 32; 1 Kor. 1, 2. 30; 6, 11; 2 Tessz. 2, 13; Zsid. 2, 11; 10, 10. 14; 13, 12; 1 Pét. 1, 2).

Ugyanakkor mi hisszük és valljuk, hogy a hivő ember életében, a Szent Szellem végzi a megszentelődés munkáját, mely által a hivő Isten akarata szerinti állapotba kerül, az Isten Igéjének való engedelmesség által. Így a hivő egy nevekedő megszentelődési életet él, mely őt oda vezeti, hogy egyre jobban hasonlóvá lesz az Úr Jézus Krisztushoz. (Ján. 17, 17. 19; Róm. 6, 22; 8, 29; 2 Kor. 3, 18; 1 Tessz. 4, 3-4; 5, 23).

Ez okból mi hisszük és valljuk, hogy a hivő ember mindennapi életében egy szellemi harc van a Krisztusban új élet között és a természeti (hústest) között, de az új természet győzhet, mert a hivőben a Szent Szellem lakozik. Ez a megszentelődés harca a hivő egész életében tart. Míg élünk nem mondhatjuk el, hogy a bűn minden lehetőségét kizártuk, de azt elmondhatjuk, hogy a Szent Szellem segít, hogy győzzünk a bűn feletti harcban (Gal. 5, 16-25; Ef. 4, 22-24; Fil. 3, 12; Kol. 3, 9-10; 1 Tessz. 4, 3; 1 Ján. 1, 8 – 2, 4; 1 Ján. 3, 5-9).

Mi hisszük és valljuk, hogy a hivő, az Úr Jézus Krisztus iránti szeretetből, nem kell alkalmazkodjon a világ bűnös életmódjához. (2 Tessz. 1, 11-12; Zsid. 12, 1-2) hanem engedelmes élete és a személyes megszentelődésben való nevekedés
által be kell bizonyítania, hogy ő Isten gyermeke. (Róm. 12, 1-2; 2 Kor. 7, 1; Zsid. 12, 14; Tit. 2, 11-14; 1 Ján. 3, 1-10).

Mi hisszük és valljuk, hogy a hivő nem kell kimenjen a világból azért, hogy szent életet éljen, mert ez az a hely ahol Istennek szolgálhat, hanem ellene kell állni és elítélni a sötétség cselekedeteit. (Ef. 5).

Mi hisszük és valljuk, hogy a megszentelődés egy folyamat, melynek három alakja van:

a.         A szentség állapota – ez Isten örök műve, mely Jézus Krisztus megváltásán alapszik, mely a hivőt szent állapotba helyezi abban a pillanatban, amikor hisz Jézus Krisztusban, mint Megváltó és Úr. (Zsid. 3, 1; 10, 10-14)

b.         A folyamatos megszentelődés - ez az a folyamat, amely által a hivő, a Szent Szellem megvilágításában, alkalmazza Isten Igéjét a mindennapi életében, mely őt győzelemre vezeti a bűn felett és egyre jobban hasonlóvá lesz Jézus Krisztushoz. (Ján. 17, 17; 1 Kor. 1, 30; 2 Kor. 3, 18; Ef. 5, 25-26; 1 Tessz. 4, 3-4; 5, 23-34).

c.         A végső megszentelődés – a szentség tökéletes állapota, mely a hivő ember elköltözésekor történik, vagy az Úr Jézus Krisztus visszajövetelekor azok számára, akik életben lesznek. (Ef. 5, 27; 1
Ján. 3, 2; Jud. 24-25; Jel. 22, 11).

F.         Az üdvbizonyosság

Mi hisszük és valljuk, hogy azok, akik hittek Jézus Krisztus áldozatában, akik életében jelen van Isten Fia, meg vannak váltva, és örök életük van. Mindazok, akik újjászülettek meg vannak tartva és őrizve az Atya Isten által az Úr Jézus Krisztus számára (Ján. 10, 28-29; Róm. 8, 14-16. 35-39; Fil. 1, 6; 1 Ján. 5, 10-13; Jud. 1).

V.      A Gyülekezet

A.        A Gyülekezet meghatározása és célja

Mi hisszük és valljuk, hogy mindazok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban és elfogadják Őt, mint személyes Megváltót és Urat, alkotják a Gyülekezetet, Krisztus Testét. (1 Kor. 12, 12-13), aki a Krisztus Mennyasszonya (2 Kor. 11, 2; Ef. 5, 23-32; Jel. 19, 7-8), akinek Feje a Krisztus (Ef. 1, 22; 4, 15; Kol. 1, 18).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Gyülekezet a pünkösd napján jött létre. (Csel. 2, 1-21. 38-47).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Gyülekezet egyedi, szellemi organizmus (élő szervezet), melyet Isten alkotót az újjászületettekből, minden nemzetből, a Pünkösd napjától az elragadtatásig. (Ef. 2, 11- 3, 6).

A Gyülekezet különbözik Izráeltől (1 Kor. 10, 32), ez egy titok mely a kegyelem korszakában lett kinyilatkoztatva (Ef. 3, 1-6; 5, 32).

Mi hisszük és valljuk, hogy Krisztus Gyülekezete (Mát. 16, 18), megnyilvánul a helyi gyülekezetekbe, melyek ugyanolyan tulajdonsággal rendelkeznek, mint a Gyülekezet összességében.

Mi hisszük és valljuk, hogy a helyi gyülekezet a Szent Szellem által újjászületett hivők közössége a Jézus Krisztus áldozatában való hit által, egyesítve és egy szellemi vezetésnek alávetve, hogy a következő hármas célt szolgálja:

a.         Isten dicsőítése imádatban (imádkozás, éneklés, az Úrvacsora, adakozás, stb.).

b.         A hivők szellemi építése, felruházva őket, tanítás és közösség által (Ef. 4, 11-16)

c.         Az evangélium hirdetése az Ige és cselekedetek által azok felé, akik elveszttek. (1 Kor. 11, 18-20; Zsid. 10, 25)

B.        A Gyülekezet küldetése (missziója)

1.         Isten dicsőítése imádatban

Mi hisszük és valljuk, hogy a Gyülekezet elsődleges célja Isten dicsőítése. (Ef. 3, 21). A Gyülekezet dicsőíti Istent imádatban, ez egy cselekvő válasz arra, Aki Ő, és amit tesz Ő, amely megnyilvánul magatartásunkban, cselekedetben, gondolatban és szavakban.

A Gyülekezet kifejezi imádatát: imádkozásban, éneklésben, igehirdetésben, Bibliaolvasásban, szolgálatban, Úr vacsora gyakorlásában és az adakozásban.

2.         A hivők lelki/szellemi építése

Mi hisszük és valljuk, hogy a szentek építése az a szolgálat mely által felnőtt korúságra neveltetnek a hivők hit által, a szellemi ajándékok gyakorlása által, (Ef. 4, 13-16), az Isten Igéjének tanítása által (2 Tim. 2, 2. 15; 3, 16-17), a testvéri közösség által (Csel. 2, 42; Zsid. 10, 25; 1 Ján. 1, 3), az Úrvacsorai közösség által (Luk. 22, 19; Csel. 2, 38-42).

3.         Az evangélium hirdetése az elveszettek felé

Mi hisszük és valljuk, hogy a legfontosabb parancsolat melyet Jézus Krisztus adott a Gyülekezetnek az evangélium hirdetése azok felé, akik el vannak veszve. A Gyülekezetnek kötelessége hirdetni az evangéliumot az Ige és cselekedetek által az egész világnak, kezdve azokkal, akik a mi otthonainkban vannak. (Mát. 28, 19-20; Csel. 1, 8; 2, 42).

Mi hisszük és valljuk, hogy az evangélium továbbítása az a szolgálat mely minden hivőnek kötelessége hogy tegye nyilvánosan, vagy embertől emberhez (1 Kor. 15, 58; Ef. 2, 10; Jel. 22, 12).

C.        A Gyülekezet vezetése

Mi hisszük és valljuk, hogy a Gyülekezet egyetlen és legfőbb tekintélye Krisztus (1 Kor. 11, 3; Ef. 1, 22; Kol. 1, 18), és az egész vezetés, szellemi ajándékok, fegyelem, rend és imádat Ő általa vannak rendelve az Ő szuverén akarata szerint, és gyakorlatba ültetve az Ő szolgái által. A vének azok a szellemi szolgálok, akiket a Biblia megnevez, hogy kötelesek vezetni a Gyülekezetet, akik az Úr Jézus fennhatósága alá vannak rendelve. (Csel. 20, 28; Ef. 4, 11), akiket a diakónusok segítenek (Csel. 6, 1-6). Mindkét területen a szolgálók eleget kell tegyenek a bibliai elvárásoknak (1 Tim. 3, 1-13; Tit. 1, 5-9; 1 Pét. 5, 1-5). A vének és a diakónusok el vannak ismerve a helyi gyülekezettől az ők szolgálatuk és alkalmasságuk alapján. (1 Tim. 3, 1-13).

Mi hisszük és valljuk, hogy a nő szolgálhat a gyülekezetben, diakónusi
szolgálatban, az ifjabb lányok tanításában (beleértve a gyermekeket is), de anélkül hogy fölül emelkedne a férfi tekintélyén (vén vagy férj). (1 Tim. 2, 12; 3, 11; Tit. 2, 3-5).

D.        A szellemi ajándékok

Mi hisszük és valljuk, hogy a Gyülekezetnek adattak a szellemi ajándékok: csodálatos isteni kinyilatkoztatások (csodatevő erők, gyógyítás ajándéka, a nyelveken szólás ajándéka, a nyelvek magyarázatának ajándéka), melyek ideiglenesek voltak, az apostolok korára korlátozva abból a célból, hogy beteljesítsék az isteni kinyilatkoztatást és hitelesítse az apostolok üzenetének valódiságát. (2 Kor. 12, 12; Zsid. 2, 3-4) és szellemi ajándékok a szentek épülésére (Róm. 12, 6-8). Miután az Újszövetség kinyilatkoztatása befejeződött, az egyetlen mérvadója az ember általi üzenet hiteleségének a Szent Írás; ezért a csodatevő erők ajándéka (csodák, gyógyítások, nyelveken szólás, nyelvek magyarázata) nem szükségszerűek ma, hogy hitelesítsék az ember által végzet szolgálatot. (1 Kor. 13, 8-12).

Mi hisszük és valljuk, hogy a szellemi ajándékok (a csodatevő erők különösképpen), utánozhatók a Sátáni erők által, hogy félrevezessék a hivőket (1Kor. 13, 13 - 14, 2; 2 Tessz. 2, 9-10; Jel. 13, 13-14).

Mi hisszük és valljuk, hogy a szellemi ajándékok melyek után vágyakozni, nevelni és amelyekért lelkesedni kell, azok amelyek a szentek építésére valók. Ezek fel vannak sorolva az Ef. 4, 11-16 és egybecseng a többi igehelyekkel, ahol szó van
szellemi ajándékokról. (Róm. 12, 6-8; 1 Kor. 12, 14; 1 Pét. 4, 10-11).

Mi hisszük és valljuk, hogy minden tagja a Gyülekezetnek kapott szellemi ajándékokat a Gyülekezet céljának beteljesítése érdekében. (Róm. 12, 5-8; 1 Kor. 12, 4-31; 1 Pét. 4, 10-11).

E.        Istentiszteleti rendtartások

Mi hisszük és valljuk, hogy a helyi gyülekezetben két istentiszteleti rendtartás van hátrahagyva, melyek az alábbi ismertetőjellel rendelkeznek:

a.         Az Úr Jézus parancsolta azt, ahogy az evangéliumokban vannak leírva.

b.         Gyakorolta az első század gyülekezete, ahogy a Cselekedetek könyvében van megírva.

c.         Meg lettek magyarázva szellemi vonatkozásukban, az apostoli levelekben.

Ez a két gyakorlat az újszövetségi bemerítkezés és az Úrvacsora. (Mát. 26, 26-29; 28, 19-20; Csel. 2, 28-42; Róm. 6, 3-5).

1.         A bemerítkezés (keresztség)

Mi hisszük és valljuk, hogy az újszövetségi bemerítkezés a tiszta lelkiismeret bizonysága (1 Pét. 3, 21), mely által a megtért ember személyesen bizonyságot tesz, hogy hisz a megfeszített Jézus Krisztusban, aki el lett temetve de feltámadott, Jézus Krisztusban való hit által eggyé lett vele, az Ő halálába ő is meghalt a bűnnel szembe és a feltámadásban egy új életre kelt. (Róm. 6, 1-11). A bemerítkezés jele annak a közösségnek és azonosulásnak melyben része van a Krisztus látható Testében, mely a helyi gyülekezet. (Csel. 2, 41-41; 1 Kor. 12, 13).

Az újszövetségi bemerítkezés vízbe való alámerülés által történik (Csel. 8, 36.39).

Mi nem hisszük azt, hogy a vízbe merítkezés megment, mert a megváltás a Mindenható Isten műve melyet az Ő Fia Jézus Krisztus vitt véghez a kereszten (Róm. 5, 9-10) és teljeségre juttatva a Szent Szellem ereje által abban, aki hisz (Tit.
3, 5).

2.         Az Úrvacsora

Mi hisszük és valljuk, hogy az Úrvacsora a megemlékezése és hirdetése az Úr Jézus Krisztus halálának és feltámadásának, addig, míg visszajön az Övéiért. Az Úr asztala egy ünnepélyes gyakorlat, melyben minden hivő részt kell vegyen, miután önmagát megvizsgálta (1 Kor. 11, 28- 32).

Mi hisszük és valljuk, hogy az Úrvacsora alkotóelemei, a kenyér és a bór, csak szimbólumok a Krisztus testének és vérének (nem változnak át, és nem tartalmazzák Jézus krisztus vérét és testét), ezekből részesedve, valljuk, hogy közösségünk van az Úr Jézussal, aki föltámadott és egyek vagyunk a hivők Gyülekezetével. (1 Kor. 10, 16-17.)

Minden hétnek első napján, azaz vasárnap, amikor részt veszünk az Úrvacsorai közösségben, emlékezünk az Úr Jézus feltámadására (Mát. 28, 1-7; Márk 16, 1-9; Luk. 24, 1-7; Ján. 20, 1-23) és követjük az első keresztyének példáját (Csel. 20, 7; 1 Kor. 16, 2).

F.         Gyülekezeti fegyelmezés

Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus Krisztus önmagát adta a Gyülekezetért, „hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje, így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt, vagy ránc, vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen.” Ef. 5, 26-27.

Mi hisszük és valljuk, hogy a helyi gyülekezetben a szentségnek lakoznia kell. A megtisztulást végzi:

a.         Az Atya Isten, isteni fenyítés által (Ján. 15, 2; 1 Kor. 11, 32; Zsid. 12, 10).

b.         A hivő a személyes életében (1 Kor. 11, 28-31; 2 Kor. 7, 1; 1 Ján. 3, 2).

c.         A helyi gyülekezet gyülekezeti fenyítés által. (Mát. 18, 17).

Mi hisszük és valljuk, hogy a fenyítést a vének tanácsa végzi hamis tanítás esetében, erkölcstelenség, széthúzás és ezekhez hasonló, de a testvéri közösségből hosszabb indokolatlan hiányzás esetén is (Csel. 5, 22; Róm. 16, 17; 1 Kor. 5, 6-8. 13; 2 Kor. 2, 6; 2 Tessz. 3, 6. 14; Tit. 3, 10-11; Zsid. 10, 25; 2 Ján. 10).

Mi hisszük és valljuk, hogy a testvérek között nem szabad lennie feszültségeknek és nézeteltéréseknek. Amikor nézeteltérések vannak a testvérek között, mi hisszük, hogy ezeket a gyülekezeten belül kell rendezni, a Szent Írás alapján. (Mát. 5, 23-26; 18, 15-20; 1 Kor. 6, 1-11).

G.        A helyi gyülekezetek közötti kapcsolat

Mi hisszük és valljuk, hogy a helyi gyülekezet önrendelkező a többi helyi
gyülekezettel való viszonyában. Ugyanakkor mi hisszük és valljuk, hogy az újszövetségi gyülekezetek egymással együttmunkálkodniuk kell az igazi hit megtartásában, hirdetésében és a segítségben. (Csel. 8, 14-17; 11, 19-26; 27-30; 15, 1-31; 1 Kor. 16, 1-3; 2 Kor. 8, 1-15; Kol. 4, 16).

H.        A gyülekezet kapcsolata az álammal

Mi hisszük és valljuk, hogy az államhatalmi szervek Istentől vannak rendelve a társadalmi élet javára és a rendfenntartásért. A hivő gyakorolhatja a polgári jogait a saját lelkiismerete szerint. A hivőnek imádkoznia kell a hatosságokért, tisztelje azokat és alárendelje magát nekik. Az engedelmességben addig mehet, míg a követelmények nem ütköznek az Isten Igéjével és az Úr Jézus Krisztus akaratával - aki egyedüli Ura az emberi lelkiismeretnek, királyok Királya és uraknak Ura (2 Móz. 18, 21-22; 2 Sám. 23, 3; Dán. 3, 17-18; Mát. 22, 21; Csel. 4, 19-20; 5, 29; 23, 5; Róm. 13, 1-7).

VI.    Az angyalok

Mi hisszük és valljuk, hogy az angyalok szellemi lények, Isten teremtményei, ezért nem szabad őket imádni (Kol. 1, 06; Zsolt. 148, 2-5; Zsid. 1, 14). Teremtésük célja Istent szolgálni, és Őt imádni (Luk. 2, 9-14; Zsid. 1, 6-7. 14; 2, 6-7; Jel. 5, 11-14; 19, 10; 22, 9).

Mi hisszük és valljuk, hogy az angyalok személyiséggel rendelkező lények (Luk. 1, 26-37; 1 Móz. 19) és bár emberfelettiek (Zsid. 2, 7), ők nem Isten képére és hasonlatosságra lettek teremtve, mint az ember, ezért nem fogják örökölni az ember dicsőséges sorsát, azaz hogy üdvözüljenek Krisztusban. Az időnek teljeségekor az emberek az angyalok fölött lesznek (1 Kor. 6, 3).

Mi hisszük és valljuk, hogy az angyalok szellemi lények, akik rendelkeznek intelligenciával, de nem mindentudók, hatalmuk van de nem mindenhatók, és egyszerre csak egy helyen lehetnek, nem mindenütt jelenvalók. (Mát. 8, 16. 28-34; 9, 32; 15, 22; Márk 1, 24; 5, 3-4; 9, 22; Luk. 10, 17. 20; Ján. 10, 21; Csel. 16, 16; 1 Tim. 4, 1).

Ők erkölcsi teremtmények, mivel egyesek szentek (Mát. 25, 31; Márk 8, 38; Luk. 1, 26; Csel. 10, 22), míg mások bűnbe estek, démonokká lettek (Ján. 8, 44; 1 Ján. 3, 8-10).

A.        A szent angyalok

Mi hisszük és valljuk, hogy azok az angyalok, akik Istennek engedelmeskedtek, Őt szolgálják és imádják. (1 Móz. 3, 24; 2 Móz. 25, 17-22; Ez. 1. És. 6, 2-7).

Az angyalok rangsorolva vannak, és egyik legnagyobb fejedelem, akit a Biblia megnevez az Mihály (Dán. 10, 13), arkangyal rangot visel (Jud. 9). Egy másik kiemelkedő angyal Gábriel, különleges küldöttje Istennek (Dán. 8, 15-16; 9, 21-27; Luk. 1, 11-20. 26-27). A Biblia megnevez más szent angyalokat is: a szeráfok és a khérubok.

Mi hisszük és valljuk, hogy az angyalok elsődleges feladata Istent szolgálni és Jézus Krisztust (Mát. 2, 13; 4, 11; 25, 31; Márk 16, 6-7; Luk. 1, 26-38; 22, 43; Csel. 1, 10). Isten küldi angyalait, hogy a szenteknek szolgáljanak: fizikailag védelmezni őket (Zsolt. 34, 7; 35, 4-5; Csel. 5, 19; 12, 11; Jel. 7, 1-14), élelmet biztosítani számukra (1 Kir. 19, 5-7); bátorítja őket (Csel. 23-25); vezeti őket (Csel. 8, 26; 10, 3. 22); az Úrhoz vezeti őket (Luk. 16, 22). Ami a hitetleneket illeti, az angyalok jelentették az azonnali pusztulását Sodómának (1 Móz. 19, 12-13); megverték Heródest betegséggel (Csel. 12, 23); meg fogják jelenteni az Úr Jézus Krisztus jövetelét felhőkön és az Isten ügynökei lesznek az ítéletkor. (1 Tessz. 4, 16; Jel. 7, 2. 14; 16, 1).

B. A bukott angyalok

Mi hisszük és valljuk, hogy a Sátán egy teremtett angyal és a bűn szerzője. Ő Isten ítélete alá esett az ő lázadása miatt (És. 14, 12-17; Ez. 28, 19), amikor lázadásával, magával sodorta az angyalok egy részét (Mát. 25, 41; Jel. 12, 1-14) behozta a világba és az emberiség közé a bűnt Éva megkísértésekor. (1 Móz. 3, 1-15).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Sátán Istennek és embernek elszánt ellensége (És. 14, 13-14; Mát. 4, 1-11; Jel. 12, 9-10), e korszaknak (világnak) istene, aki le lett győzve Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által (Róm. 16, 20). Ő és angyalai nem tudnak tevékenykedni csak az Istentől megengedett kereten belül, és örökre el lesznek ítélve a tűznek tavába. (És. 14, 12-17; Ez. 28, 11-19; Mát. 25, 41; Jel. 20, 10).

Mi hisszük és valljuk, hogy a bukott angyalok úgy vannak meg szervezve amint az Ef. 6, 12-ben van leírva: fejedelemségek, hatalmasságok, a sötétség uralkodói, a gonoszság szellemei.

Mi hisszük és valljuk, hogy a bukott angyalok uralják a hitetleneket, akiket megszállva tarthatnak, de befolyásolhatják a hivőket is de nem szállhatják meg (Luk. 9, 55)

VII.    Az utolsó idők / Eszkatológia

A.        A halál és a közbeeső állapot

Mi hisszük és valljuk, hogy a fizikai halál a szellem / lélek elválása a testtől, és nem a megsemmisülést eredményezi vagy a tudat elvesztését. (Jel. 6, 9-11).

A hivő mindjárt Krisztus jelenlétében lesz (Luk. 23, 43; 2 Kor. 5, 8; Fil. 1, 23), amikor a szellem/lélek elhagyja a testet (Fil. 1, 21-24), elvállás, ami eltart, a megváltottak esetében, az elragadtatásig (Tessz. 4, 13-17), amikor megtörténik a feltámadás, a megdicsőült test egyesül a hivők lelkével és a dicsőgében lesznek örökre az Úrral. (1 Kor. 15, 35-44. 50-54; Fil. 3, 21). Addig a megváltottak lelkei egy boldog közösségben lesznek az Úrral, várva a lélek egyesülését a test feltámadása által (2 Kor. 5, 8).

Mi hisszük és valljuk, hogy minden ember fel fog támadni, akik megváltottak az örök életre (Ján. 6, 39); Róm. 8, 10-11. 19-23; 2 Kor. 4, 14), és a bűnösök az örök kárhozatra. (Dán. 12, 2; Ján. 5, 29; Jel. 20, 13-15).

Mi hisszük és valljuk, hogy a bűnösök lelke a Halottak Birodalmába van, kínok között, a második feltámadásig (Luk. 16, 19-26; Jel. 20, 13-15) amikor a lélek egyesül a feltámadott testtel (Ján. 5, 28-29). Akkor ők elé lesznek állítva az Isten ítéletének Nagy Fehér Trónja elé (Jel. 20, 11-15) és az ítélet után a pokolba, a kénkővel égő tóba kerülnek (Mát. 25, 41-46), ahol örökre kínoztatnak tudatos állapotban, Istentől elválasztva (Dán. 12, 2; Mát. 25, 41-46; 2 Tessz. 1, 7-9).

B.        A Gyülekezet elragadtatása

Mi hisszük és valljuk, hogy az Úr Jézus Krisztus visszajön, hogy elvigye a Gyülekezetét (Ján. 14, 1-2; 1 Kor. 15, 51-53; 1 Tessz. 4, 15 – 5, 1; Tit. 2, 13). Az Ő visszajövetele személyes lesz. Az elragadtatás és az Ő visszajövetele közötti időben a szentekkel, a mennyben lesz a megjutalmazása a hivőknek attól függően, amit a testben cselekedtek (1 Kor. 3, 11-15; 2 Kor. 5, 10).

C.        A nagy nyomorúság

Mi hisszük és valljuk, hogy miután a Gyülekezet elragadtatik (Ján. 14, 1-3; 1 Tessz. 4, 13-18), az Isten ítélete fogja sújtani a hitetlen világot (Jer. 30, 7; Dán. 9, 27; 12, 1; 2 Tessz. 2, 7-12; Jel. 16). Ennek az ítéletnek a tetőpontja akkor lesz, amikor Jézus Krisztus visszajön dicsőségbe a Földre (Mát. 24, 27-31; 25, 31-46; 2 Tessz. 2, 7-12).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Nagy Nyomorúság akkor kezdődik, amikor az Antikrisztus aláírja Izráelel a szövetséget, annak védelmére, mely hét évig fog tartani (Dán. 9, 27). Ez idő alatt az Antikrisztus egy látszólagos politikai, gazdasági és vallási egységet fog megteremteni és mindenkitől megköveteli, hogy neki hódoljanak, istennek tartva magát (Dán. 7, 19-27; 9, 24-27).

Mi hisszük és valljuk, hogy a Nagy Nyomorúság ideje alatt az ördögi hármasság (az ősi kígyó/sárkány, az Antikrisztus, a hamis próféta) az egész föld kerekségét uralják és Isten ítéletét vonják magukra. (Jel. 13, 14).

Mi hisszük és valljuk, hogy Krisztus második eljövetelével az Armageddon völgyébe, véget vet a Nagy Nyomorúságnak és befejezi az Isten ítéletét erre a korszakra (Jel. 19, 11-21).

D.        Az Úr második eljövetele és az ezer éves birodalom

Mi hisszük és valljuk, hogy a hét év nyomorúság után, Krisztus visszajön fizikai valóságban, látható módon, hogy elfoglalja a Dávid királyi székét (Mát. 25, 31; Luk. 1 31-33; Csel. 1, 10-11; 2, 29-30) és hogy felállítsa az ezer éves királyságát (Jel. 20, 1-7). Ez idő alatt a feltámadt Ószövetségi szentek uralkodnak Vele együtt Izráel és a nemzetek felett (Ez. 37, 21-28; Dán. 7, 17-22; Jel. 19, 11-16). Ezt az uralkodást megelőzi az Antikrisztus és a hamis próféta eltávolítása, a Sátán megkötözése ezer évig (Dán. 7, 17-27; Jel. 20, 1-7).

Mi hisszük és valljuk, hogy ez a királyi uralom Isten ígéreteinek a beteljesítése Izráelel szembe (És. 65, 17-25; Ez. 37, 21- 28; Zak. 8, 1-17), amit Ő megígért a zsidóknak, hogy visszanyerik az országot, melyet elveszítettek engedetlenségük miatt (5 Móz. 28, 15-68; Jer. 31, 31-34; Ez. 36, 22-32; Mát. 21, 43; Róm. 11, 1-16. 25-29).

Mi hisszük és valljuk, hogy Krisztusnak ezt az uralkodását a harmónia, igazság, béke, igazságosság és hosszú élet fogja jellemezni (És. 11; 65, 17-25; Ez. 36; 33-38), és akkor lesz vége, amikor a Sátán el lesz oldva egy rövid időre (Jel. 20, 7).

E.        A hitetlenek ítélete

Mi hisszük és valljuk, hogy az Úr Jézus Krisztus ezer éves uralma után, a Sátán meg lesz oldozva és megcsalja a föld népeit, hogy egyesüljenek és harcoljanak a szentek ellen és Jeruzsálem ellen. Ebben a harcban az Isten népének ellenséges hadai meg lesznek emésztve égből jövő tűz által (Jel. 20, 9). Ezek után a Sátán a tüzes tóba lesz vetve (Mát. 25, 41; Jel. 20, 10), Krisztus pedig, aki az emberiség bírája (Ján. 5, 22), minden embert feltámaszt és megítéli őket a nagy fehér királyi trón előtt.

Mi hisszük és valljuk, hogy a hitetlenek testben fognak feltámadni az ítéletre. Az ítélet után (Róm. 14, 10-13) a tüzes tóba lesznek vetve melyben örök ítélet alatt lesznek, tudatos állapotba. (Mát. 25, 41; Jel. 20, 11-15)

F.         Az örökkévalóság

Mi hisszük és valljuk, hogy az ezer éves királyság után és a hitetlenek ítélete után (2 Tessz. 1, 9; Jel. 20, 7-15) a megváltottak bemennek az Isten örök dicsőségébe. Ez alatt az idő alatt a mostani föld eltöröltetik teljesen (2 Pét. 3, 10) és helyébe egy új föld jön létre, melyben lakozást vesznek a megigazultak (Ef. 5, 5; Jel. 20, 15. 21-22). Ezek után alá száll a mennyei város (Jel. 21, 2) és a szentek lakhelye lesz, ahol örülni fognak az örökké
tartó közösségnek Istennel és egymással (Ján. 17, 3; Jel. 21, 22). Jézus Krisztus, azért mert véghez vitte a megváltás művét, Istennek átadja az országot (1 Kor. 15, 24-48) és a Szent Háromság uralkodni fog örökké a létező mindenség fölött (1 Kor. 15, 28).